0,5 kg liszt
5 dl tej
fél csomag élesztő
1 tojás
2 evőkanál cukor
pici só
töltelék:
25 dkg túró
1 natúr joghurt, vagy tejföl
5 evőkanál cukor
1 vaníliás cukor
fél csomag mazsola
1 tojás
5 evőkanál búzadara
1 citrom héja
1 tojás kenni
1 dl olaj kenni
(nagyobb képért katt)
(nagyobb képért katt)
Izomépítő tréning kezdőknek! Kérem szépen, kelt tésztával van dolgunk. Ahogy azt már az aranygaluskánál is írtam, én teljes mértékben kézzel dagasztok, mégpedig ahogy a mestertől, Anyukámtól tanultam. Ő a legnagyobb mestere a kelt tésztáknak. Olyat senki se tud amit ő. :)
Pedig a tészta viszonylag egyszerű, olcsó kis egyszerűség. A titok a részletekben rejlik. Veszünk egy tálat, beleöntjük a lisztet, közepében mélyedést formálunk. Az élesztőt apróra törjük, és ebbe a mélyedésbe helyezzük. A tejet meglangyosítjuk, és egy keveset, úgy 1,5 dl-t az élesztőre öntünk. Megszórjuk cukorral és pár percig futni hagyjuk. Addig a liszt szélére szórunk kevés sót, majd a maradék cukrot is ide hintjük és ha felfutott az élesztő rádobjuk a tojást is. Óvatos mozdulatokkal elkezdjük masszírozni, gyúrni, és közben lassan hozzáöntjük a maradék tejet is. Tiszta erőből nagy mozdulatokat teszünk, egész magasra emeljük a tésztát, aztán visszaengedjük. Míg bírjuk, illetve kb. 10 percig. Akkor jó, ha szépen a tál falától elszakad már. Ekkor megszórjuk a tetejét alaposan vastagon liszttel, és langyos helyen, lefedve állni hagyjuk kb. 25-30 percig.
Ekkor alaposan meglisztezett deszkára borítjuk, kb. 1 centi vastagra nyújtjuk, és kb. 8x8 cm-es négyzetekre szeljük. A túrót a cukorral, citromhéjjal, joghurttal, tojással és búzadarával jól elkeverjük, hozzáadjuk a mazsolát. A tészták közepébe púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk, és ellentétes széleket egymásra hajtogatva bebugyoláljuk. Már mehet is a tepsibe, ahol minden oldalát megkenünk olajjal, hogy majd ki tudjuk szedni. Sorba pakoljuk őket, végül 1 felvert tojással megkenjük a tetejét is, hogy pirosra süljön. Nekem pontosan 38 perc alatt sült meg, sütőtől is függ, 25 perc után gondosan figyeljük, nehogy megégjen.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése